Irány Cambodia

A reklámszünet előtt , azaz a legutóbbi bejegyzésben épp Bangkokban pihentünk az egész napos túra után és arra készültünk, hogy bevegyük a Kínai negyedet. 

Egy gyors zuhany után ellenőriztük, hogy merre is kell indulni, milyen metró visz oda, és mi az amit feltétlenül meg kell nézni. A szállodai szoba kellemes közegében még nem tudtuk, hogy a terveinket egycsapásra keresztülhúzza az időjárás!

Lelkesen indultunk a neonfényes, ízkavalkádban dúskáló Chinatownba. Bár a híres madárfészek levest eszünk ágában sem volt kipróbálni, de egy jó kis vásárlást és kofák közötti furakodás ott volt a képzeletbeli listánkon. Izgatottan kapaszkodtunk felfele a metróból Wat Mangkon megállóban, ahol újfent már az aluljáróban megidézték a felszíni hangulatot, vörös oszlopokkal, festményekkel, kínai stílussal. A sokk akkor ért minket, mikor az utcaszintre értünk. Ekkor láttuk meg, hogy szakad az eső. De nem csak úgy erősen esik, hanem teljesen leszakadt az ég, az utcákon hömpölyög a víz, a TuK Tukok is akadozva mennek.

Sebaj, hamar eláll ez

Gondoltuk, hiszen volt már ilyen korábban, hogy megeredt, esett egy kicsit, 5-10 percig, aztán minta mi se történt, az élet zajlott tovább az utcán. Türelmesen vártunk, közben nézegettünk az embereket, ki merre siet, hogy küzd az elemekkel és reménykedtünk, hogy hamarosan mi is indulhatunk tovább. Az eső kb 15 per után alábbhagyott, így azt gondoltuk, hogy nem kell több időt vesztegetni, öltsük magunkra az esőkabátokat és irány a forgatag. Igen! Minden nap felkészülten indultunk el...mert egy rutinos róka így utazik 😇

Pár perc séta után be is futottunk a neonfények erdejébe, a tipikus vörös lámpákkal, kínai feliratokkal, furikok és ki tudja milyen tákolmányok közé. Sajnos a nagy eső miatt a legtöbb árus már elpakolta a portékáját, így csak a kirakatok maradtak nekünk, valamint az a pár sütöde, akik kitartóan pirították az egzotikus falatkákat. Mivel a legtöbb ilyen tengeri herkentyű volt, így ezek nekem alapból kiestek, de Jani se kívánt rá különösebben, mivel ugyebár nemrég ettünk. Ő amúgy is inkább a piaci kofák áruira izgult rá, mivel ő imád piacozni, kutakodni, túrni, szórni a rongyot. Él s hal az ilyenekért.

Ezért is voltunk egy kicsit csalódottak, mivel az árusok már felszívódtak. Így jobb híján az esőben sétálva fedeztük fel a környéket, ellőttünk pár képet és mikor láttuk, hogy még újabb fél óra után se állt el az eső, nincs már mit nézni, akkor inkább induljunk vissza a hotelbe.

De, hogy ne ily csalódottan érjen véget az este, úgy döntöttünk, hogy ledöntünk valamit, mielőtt visszatérünk a szállodába. Ebből egy újabb ízletes falatozás lett, szóval egy pozitív érzésekkel tértünk haza.

Másnap a reggeli után a csomagolás következett, mivel elérkeztünk utolsó bangkoki napunkhoz. Precíz csomagolási technikánknak köszönhetően pikk-pakk elkészültünk, hogy 10:45-kor már a recepción intézzük a kicsekkolást. Meg az indulás előtt egy utolsó ellenőrzés

- offline térkép: ✅

- Útvonal: ✅

- Reptéri becsekkolás: ✅

- Vízumok, útlevelek: ✅

(Utazási csekk: check) 😂

Készen állunk az újabb utazásra. Egy kb negyed órás séta után ott is voltunk a kinézett metrómegállóban. Mivel a tegnapi eső után a levegő páratartalma ismét az egekben volt, és megint vagy 32 fok volt tűző napsütéssel, így már ez a 15 perc séta is kikészített minket... Szerencsére tudtuk, hogy a metrólejáróba érve érkezik a megváltó felfrissülés légkondicionálás formájában. Ami egy elég kétélű dolog, mert tökéletes alkalom arra is, hogy jól megfázzunk, ugyanis úgy lefőttünk, mint a gacsi*

10 megálló után szálltunk át a helyi vasútra, ami elég elmaradott volt, hogy finoman fogalmazzak. Koszos, szakadt megállóban egy pusztulat környéken kerestük az információs fülkét, hogy jegyet vegyünk a DMK reptérre. Szerencsére teljesen jó időt futottunk, így nem aggódtam, mert ha apukám valamit nagyon belém nevelt, hogy “váró vonat nincs, csak vonatváró”, és úgy, hogy most a repülőtérre igyekeztünk, ezt igazán komolyan vettem és elővettem “hajcsár” énemet (ami nem Jani kedvence, ha őszinte akarok lenni, de ha egyszer hatásos...😊)

Szóval vegyünk jegyet. Pénztár becélozva, jöhet a sorban állás.

- Két jegyet DMK reptérre! - artikulálom az üvegen keresztül a pénztárosnak.
- 6. - mutatja.
- Hat mi? - kérdezem magamban. Hat megálló? Hat perc?
- 6 baht...mondja újra.

Hát erre nem számítottam, mert ez az összeg annyira bagatell, hogy nem hittem a fülemnek. 6 baht kettőnknek a jegy. Fizetek és már mutatja is, hogy 5-10 perc múlva érkezik a 2-es vagy 3-as vagányra a vonat. Még percek múlva is elhűlve ismételgetem Janinak, hogy most tényleg csak 360 forint volt kettőnknek a jegy erre a fél órás útra? Mikor begördül a vonat, már mindent értek! Legyen elég annyi, hogy a MÁV ehhez képest TGV és nyugat-európai színvonal. Mindegy is, ha megbízhatóan elvisz A-ból B-be, én leszek a legboldogabb.

Késés nélkül begördülünk az állomásra, ami meglepő, hisz az információs táblán a felszállásnál láttuk, hogy 50 és 260 perc közti késéssel jöttek a vonatok.

Innen a szokásos reptéri dolgok jöttek...check-in, duty-free nézelődés, időkitöltés, aztán jöhet a beszállás. Pár perc késéssel, 14:55 körül már a levegőben vagyunk. Az egy órás út pikkpakk eltelt, hiszen csak úgy pörögtek az események. Gyors ételosztás, aztán kiosztották a kitöltendő dokumentumokat a vámhoz és a belépéshez. Itt a kitöltéssel és a kölcsöntollra való várakozással annyi idő eltelt, hogy már mondták is be, leszállunk. Mindez olyan gyorsan történt, hogy nekem csak arra volt időm, felhörpintsem a tejfölös pohárféleségben adott vizet és már landoltunk is. Janinak nem is sikerült kitölteni a formanyomtatványokat, így azokat a reptéren pótoltuk. Szencsére az e-Visat már  Magyarországon megigényeltük.

Az utazás legkevésbé szexi része, a migrációs adatlapok kitöltése és az adminisztráció!

A Siem Reap Nemzetközi Repülőtér Jani szavaival olyan, mint egy falusi kultúrház! És ez tényleg egy találó kifejezés. 

A reptéren fogtunk egy taxit, ami 10 dollárért elvitt minket a szállodába. A sofőrünk nagyon kedves volt, de azért egy jó kis lehúzós ajánlattal csak bepróbálkozott. Nagyon “kedvezményes” áron, csupán 20 USD-ért ki tud vinni miket Angkor Watba másnap reggel, de ezt MOST AZONNAL el kell dönteni. Én éreztem a lehúzást szagát a levegőben, mondtam is Janinak magyarul, hogy itt most át akarnak verni minket, szóval legyen cool! Udvariasan visszautasítottuk az ajánlatot, ezután azonnal elillant a sofőr kezdeti udvariassága, a cuccunkat is alig akarta kivenni a kocsiból, még jó, hogy nem hajította utánunk. 

Szerencsére a sejtésünk beigazolódott, ugyanis pár perccel később mikor a szálloda munkatársától érdeklődtünk az Angkor túráról, akkor ő segített nekünk intézni egy tisztességesebb fuvart, mindössze 18 USD kettőnknek, plusz 3 dollár extra, mivel a napfelkeltés csomagot kértük. Szemmel látható különbség a fejenkénti 20 dollárhoz képest!

Miután elfoglaltuk a szállást, némi pihenést követően (ami a blog bejegyzés írását jelenti 😊) vacsora után néztünk. Egy közeli, Lonely Planet által ajánlott kis étterembe ültünk be, ahol megosztoztunk Janival pár helyi ételt. Az étlapon volt többek között roston sült béka vagy ropogósra sütött hangya, de inkább ezeket hanyagoltuk, és biztonságibb ételeket választottunk. Itt minden amerikai dollárban számolódik, ugyanis a helyi pénz nagyon el van inflálódva. Ezt akkor vettük észre, mikor a számla rendezésekor a visszajáró egy részét kambodzsai Riálban adták. Kaptunk 2000, azaz kétezer riált a dollár mellé, ami 0,50, tehát fél dollárnak felelt meg. Csak viszonyításként, egy liter benzin 3500 riál.

A pénzzel amúgy is meggyűlt a bajunk, mert többször visszajött a pincér, hogy nem tudja elfogadni a dollárunkat, mert az egyik húszason volt valami pecsét és irkafirka, a másik pedig picit meg volt ragasztva celluxszal, és azt ő sajnos nem fogadja el. Még az üzletvezető is kijött, hogy elmagyarázza, nagyon sajnálja, de ezt nem tudja elfogadni, mert nem tudja utána használni. Hiába mondtuk neki, hogy mi egy százassal fizettünk a reptéren a taxiért és ott kaptuk ezeket a váltókat, ragaszkodott a sértetlen bankjegyhez, ami érthető, de nekünk mégiscsak kellemetlen. Azért volt olyan rendesek, hogy megadták egy helyi pénzváltó címét, aki biztos beváltja ezeket a bankjegyeket is. Megköszöntük a segítséget és indultunk is vissza a szállodába, mert reggel 4-kor kell kelnünk, ugyanis várni fog minket a sofőrünk, aki visz minket Angkor Watba, illetve egy egész napos túrán hoz-visz minket!

4:30-kor indulás, de erről már csak a következő bejegyzésben!

*lefő, mint a gacsi [szabolcsi kifejezés] = totál leizzad