Egy boltkóros naplója

Ezen a mai napon nem lazsáltunk, ugyanis ezt arra szántuk, hogy bevegyük Phnom Penht és erre csak egy napunk volt, mert az előző napot végülis elkótyavetyéltük egy kis kuckózással....na jó, némi vásárlás is belefért. De a nagy falat az csak ma jött. Volt itt miden, gyaloglás a rekkenő hőségben, bujkálás a hiéna taxisok ellen, kultúra, történelem és ízelítő a kambodzsai valóságból. Megjártuk az orosz piacot és alámerültünk az olcsósított luxusmárkák bugyraiba, hogy kitúrjuk magunknak a kincseket. De romlott hús is kerül a tányéromra 🤢 Csapjuk is bele (khmer*) lecsóba! 

* khmer=kambodzsai (ős)lakosok illetve a róluk elnevezett ételek.

Szóval még az előző napon, miután megérkeztünk a szállodába és felfrissültünk, a vacsora után még cirkáltunk a környéken, hogy mégse legyen olyan idegen minden világosban, na meg azért, mert mikor a szálloda felé kerestük az utat, szembetalálkoztunk egy kis butikkal, ami jó kis hacukákat árult. Már akkor mondta Jani, hogy ide feltétlen vissza kell nézni, mert ő úgy nem megy haza, hogy ne venne valami csinosat magának. És az az igazság, hogy úgy indultunk neki az egész utazásának, hogy ha már az olcsó ruhák földjére megyünk, vagyis onnan, ahol a világ ruháinak nagy része készül, akkor csak nem mehetünk haza üres kézzel. Teljesen logikus, nem? Szóval visszanéztünk a kiszemelt lelőhelyre, de útközben csak szembejött velünk meg egy butik, aminek a kirakata hívogatóan kínálta magát nekünk. Egy család irányíthatta az üzletet. Nagypapa az üzlet ajtajában hokedlin üldögél, félve, fogatlanul, de annál barátságosabban mosolyog ránk. Lánya, aki talán korai harmincas éveiben lehetett, már repül is felénk, hogy tessék csak válogatni...nagyon töri az angolt, de nagyon szeretne segíteni. Nagymama háttérben kis székében nézi kedvenc sorozatát, de fél szemével mindig mindenen rajta tartja a szemét...mindneki tudja, hogy ez az ő kis “szemétdombja”. Mi lelkesen nézelődünk, keressük a kincseket, de az európai testünkkel itt nehezebb méretet találni. Alap, hogy minimum az L-es méretet kell leemelni, de elkél az XL is. Kiver a frász a tudattól, de próbálom tudatosítani magamban, hogy ez nem európai méret...ez az itteni girnyó testekre van, nem én vagyok dagadt (bár történetesen nem is beach body-val indultam útnak...de akkor is). Válogatunk, túrunk...kincseket is lelünk. Én egy jó kis rövidnadrággal leszek gazdagabb, Jani meg egy új bordó árnyalatú Kenzo baseballsapkával. Mindezt szinte gombokért. Örülünk. Már húzza is a kártyát a terminálon a leányzó, nagymama elégedetten felénk sandít a Bollywoodi epizód mögül, a kisunoka pedig lelkesen teszi bele a zacskóba a frissen vásárolt termékeket. Kifelé még integet nagypapa és már fordulunk is bele az esti forgatagba.

A következő állomás most már tényleg a kiszemelt útszéli butik. Csak úgy sorakoznak az Armani övek, LV szíjak, Adidas, Kenzo, Burberry, Fendi ingek, pulcsik, nadrágok és pólók. Mindez szintén nevetséges áron. Amint belépünk, Janit árnyékként követi az eladólány...nagyon szeretne segíteni, eladni, de az angol az nem megy neki, pedig lelkesen próbálkozik. Megpróbáljuk elbábozni mit is szeretnénk. Én egy darabig nézelődök, meg is tetszik egy stílusos pulcsi, felpróbálom. Nem jó ötlet. Már rég lement a nap, de még mindig vagy 34 fok van, a páratartalom a 100 %-hoz közeleg, ömlik rólam a víz, pedig csak 5 perce jöttünk ki a légkondicionált butikból. Erre én magamra húzok egy vastag pulcsit? Hülye vagyok én? Egy porcikám se kívánja, de nagyon tetszik, és tudom, hogy otthon már hideg van, jól fog ez jönni. Nagy nehezen csak belebújok...hmmm....nem érzem magam szexinek...valami nem jó ezzel. Szép, szép, jól áll, de ez mégsem én vagyok. Janit hívom, hogy külső szemmel nézzem már rá...kell ez nekem? Nem látom, hogy el lenne ájulva...rajta van az arcán. Már fordulok is ki a felsőből...jó fej vagyok, összehajtom, visszaviszem. Olyan meleg van, hogy az életkedvem is elment, nem lesz ebből már vásárlás nekem. Megbékélek ezzel a tudattal és inkább Jani mellé szegődök, mert szegényre úgy rátapadt az eladólány, mint egy pióca. Kinézett magának valamit, fel is fogja próbálni, még nézelődne, de a leány már tuszkolja is be Janit a próbafülkébe. Addig nem nyugszik - az Isten biz' -, míg nem megy be abba a kis lyukba, amit próbafülkének jelöltek ki a partvisok és felmosók mögött a lépcső alatt, amin a függönyt csak a Szent Lélek tartja. Lefegyverzem a lányt egy kérdéssel, hogy a kezemben levő nadrág mennyibe kerül és van-e belőle más méret...tudom, hogy nem fogom megvenni, de addig se erőszakoskodik Janival 😁 Végül Jani egy új Levi’s farmer rövidnadrággal (mindössze 8 dollár, azaz 2400 Forint körül) lett gazdagabb, de itt bele is fáradtunk a vásárlásba, nem lehet bírni ezt a meleget, és még a zene is üvölt, zúgnak a motorok...túl sok inger ez egyszerre...inkább menjünk a medencébe hűsölni, mégiscsak nyaralunk, nem kínzótáborba jöttünk. És innen már ismerős lehet az este hátralevő része, aki nem tudja, vagy nem emlékszik, tessék visszaolvasni az előző napot 😂

Lógnak a kacsatestek

Újabb nap virradt ránk Kambodzsában. Már a nyolcadik napot tapossuk, szinte hihetetlen. Egy jó alvás után már indulunk is reggelizni. Finomságok várnak minket. A legjobb a friss papaya és sárkánygyümölcs, illetve mézédes görögdinnye. Azért még kerül ez az a tányérunkra, kell az energia, hosszú és forró lesz a mai nap is. Első utunk a Királyi Palotába vezet, milliónyi robogóson, Tuk-Tukoson és ételbódén kell átvergődni magunkat. Nem elég, hogy iszonyat meleg van (még mindig), de olyan büdös is, hogy az egyik sarkon ránkjött az öklendezés. Nem vagyok finnyás, az elmúlt napokban sok mindent láttunk, éreztünk, tapasztaltunk, és megszoktuk az itteni környezetet, de ez valami olyan elviselhetetlen okádék bűz volt, hogy összerándult a gyomrunk, és majdnem elhánytuk magunkat ott az utcán két robogó között. A szemét szaga keveredett a romlott hús- és dögszaggal, és ez valami elviselhetetlen elegyet alkotott. Na! Az ilyen utazások nem csak a csillogásról szólnak, ha harmadik világbeli országba jön az ember fia (pontosabban Kovácsék és Bíróék fiai) akkor ezt is el kell viselni. Huh...ezen is túljutottunk. Azért az élmény még egy darabig elkísér minket. A palotához vezető úton beszédbe elegyedik velünk egy önjelölt idegenvezető Tuk-Tuk sofőr. Nagyon mondja, nagyon el akar vinni minket a városon kívülre az Arany Templomhoz, persze a “legjobb áron”. Nagyon erőszakos, hiába rázzuk le pár üres sorral, csak jön utánunk, zaklat, követ a pöfögő csotrogányával, közben magyaráz, de már nem tudunk neki értelmesen nemet mondani, mert kifogytunk minden jelentéktelen visszautasításból.

“Inkább hagyjuk rá”

mondom Janinak és egyszerűen csak ignoráljuk a pasit. Az első adandó alkalommal behúzunk egy sor kordon mögé, amit a a palota köré emeltek. Ide már nem tud követni. Végre nyugtunk van. Az egyetlen hasznos információ amihez hozzájutottunk, hogy a palota zárva van, mert ebédszünetet van 11 és 14 óra között. Na akkor ez most bukó. Újratervezés. Akkor a Mekong folyó mentén sétáljunk fel a Wat Penhig. Ez a város egyetlen dombja, ide épült Penh asszony szentélye, aki a város alapításáért felel. És tényleg! Eddig fel se tűnt, hogy minden sík és nem kell dombokat mászni. Kinézzük az útirányt a térképen, és megindulunk. A folyóparton kellemes szellő nyaldossa az arcunkat...egyből jobb a hangulatunk. A vízen nagyon hosszú kenukban vagy sárkányhajóban evező csapatokat látunk. Biztos a hétvégi Virágfesztiválra készülnek. Csak ez lehet, mindenütt díszítenek, virágba borul a város. Nagy ünnep ez itt. A folyóba ki-be szaladgálnak a puccos** gyerekek, nem törődve semmivel, csak élvezik a hűsítő vizet. Mi már a látványtól rosszul vagyunk, hisz rettentően mocskos a folyó vize. Mindenhol úsznak a műanyag flakonok, ruhadarabok, döglött állatot is láttunk már, a víz színe ürülékbarna. Már attól hepatitiszt és vérhast kapunk, ha ránézünk. Ezek a csöpp gyerekek meg meztelenül fürdenek benne itt a város közepén. Brrrr!

Próba a Mekong folyón

Utunk folytatva felkaptatunk a dombra a szentélyhez, miután megvettük az 1 dolláros belépőt, ami csak külföldieknek van. Az út szélén gyerekek és fiatal emberek kalitkából madarakat árulnak, hogy az ember kívánjon valamit, majd engedjen szabadon egy madarat. Természetesen a madarak be vannak tanítva, hogy visszatérjenek a gazdához. Ki van ez találva. Nem kérünk az ilyenből, előre olvastunk erről. Körülnézünk a szentélyben, lövünk pár képet és utána megpihenünk az egyik fa árnyékában, hogy kitaláljuk mi a leghatékonyabb program a nap hátralévő részére. Úgy döntünk, hogy a Russian Marketre megyünk, ez az egyik leghíresebb látványosság, plusz Jani imád piacozni...imádja a különlegességeket, ebből nem maradhat ki. Útba ejtjük a Vietnam-Kambodzsa emlékművet. A Royal Palace-ra nem fog már időnk jutni, mert nem érünk vissza zárásáig és amúgy is csak egy helyiséget lehet fotózni, többet nem. A Silver Palace-ban meg a híres ezüst járólapok, amikből az épület padlózata van, nagy része le van takarva állagmegóvás miatt, ponyvát meg nem nézegetünk fejenként 10 dollárért. Plusz venni kellene a bejáratnál olyan ruhát amit takar. A térdig erő rövidnadrág még elmegy, de olyan felső kell, ami minimum könyékig ér, olyanunk meg nincs, csak vastag pulcsi... azt meg nem veszünk fel 38 fokban. Akkor erről majd max megnézünk egy YouTube videót.😂 Láttuk hol van, kívülről megcsodáltuk, valamint bekukkantottunk a kertbe. Ez most nekünk egy ✅.

A Grand Palace bejárata

Az orosz piac 4 km-re van a Wat Phentől. Gyors fejszámolás, az egy óra séta, addig is látjuk a várost. Útközben elhaladunk a hivatalok, bankok, minisztériumok mellett. Közben beugrottunk egy kis vízért, mert tikkasztó a hőség. Lassabban haladunk, mint szeretnénk. Ez a város nem a gyalogosoké. Itt mindent, de tényleg mindent a motorosok, azaz robogósok uralnak. Nincsenek normális járdák... ha van is, akkor ott autók parkolnak, vagy oda állnak a robogók. Volt olyan útszakasz, ahol majdnem egy kilométeren keresztül, az út mindkét oldalán motorszalonok, motorműhelyek vagy motoralkatrész boltok voltak. Őrület! Jönnek és dudálnak, hogy jönnek! Se Isten, se ember ne álljon az útjukba. Ha nem motoros jön, akkor Tuk-Tuk, de az is motor, csak egy kis utánfutó van mögötte végülis. Kicsivel több, mint egy óra alatt elérjük a Russian Marketet, de mielőtt belevetnénk magunkat a szűk labirintusokba, kell egy jó kávé! Kijár ez nekünk. Beugrunk a sarkon egy hangulatos kis kávézóba, kérünk jeges lattét (eddig még nem volt bajunk a jéggel) kókusztejjel. Igazi felüdülés ezt kortyolgatni a hűsítő légkondicionálás mellett. Most már készen állunk a Russian Marketre!

Frissítő az útra helyi módra 

Motortenger

Az elmaradhatatlan integető macska

A piac onnan kapta a nevét, hogy a 80-as években itt vásároltak a Kambodzsában élő oroszok. De hogyan is kell elképzelni ezt az egészet? Egy átlagos tér, amit házak vesznek körül, a téren pedig rengeteg kis kuckó összezsúfolva, összetákolva. Kívülről inkább látszik egy menekülttábornak, mint piacnak. Kicsit félelmetes is, a tűz- és balesetveszélyről nem is beszélve. Ennek ellenére magabiztosan alámerülünk a kofák, árusok, boltok tengerébe. Belépve ebbe a kaotikus, zsúfolt komplexumba, elénk tárulnak a kincsek. Van itt szuvenír, márványból faragott Buddha, bútorok, lámpák, ékszerek, zöldségek, gyümölcsök, fűszerek, húsok (a hentes kicsit túlzás lenne), műszaki áruk a fúrógéptől a fűnyírón át a körfűrészig. A kis épületegyüttes közepén pedig egy piac a piacban, ahol helyiek sütnek-főznek a wokban, pucolják a mangót, a kókuszt és mindenféle egzotikus gyümölcsöt. Izgalmas egy közösségi tér. A kedvencem, hogy még manikűr- pedikűr szalon és fodrászat is van. Térülünk-fordulunk és akkor látom, hogy az egyik néni ül csavaróval a hajában, éppen készül a tartóshullám. Na de a lényeg, a ruhák. Márkák sokaságában gázolunk, ömlesztve. Mikor már a sokadik árus mellett megyünk el, akkor realizálom, hogy ez pont olyan, mint gyermekkorom lengyel piaca, csak nem a szabad ég alatt van, hanem bódékba sűrítve. Mondom is Janinak, hogy mire jöttem rá, de nem érti. Elmagyarázom, olyan, mint amikor hétvégén jöttek az árusok (nálunk romák legfőképp), kipakolták a ruhákat “Lengyelből” és volt ott minden, mint a búcsúban. Erre neki is megvan az aha pillanata és mondja is, hogy

Jah...a hellósok!

Náluk Orosziban így hívják azokat a románokat akik batyuval a hátukon járjták az utcákat és kiabálnak be az udvarokba, hogy “Hélóóó!” És ezt addig teszik, amíg ki nem jössz és veszel valamit, vagy el nem kergeted őket! Na, ez még nekem is új 😀 Végigjárjuk sorokat, de megrészegülünk a sok ingertől. Annyi mindent vennénk, de itt aztán nem lehet próbálni...a kinti izzasztó meleg itt hatványozottabban fullasztóbb. Ömlik rólunk a víz. Szemezek egy Nike Air cipővel. Csodaszép, de sajnos nincs a méretemben, pedig csak 9000 forint és még nem is alkudtunk, mert azt itt kell...az útikönyv szerint kötelező! Én ebben nem vagyok jó...birka vagyok, aki megveszi annyiért, amennyi. Ezt a részét Janira bízom...ő pörgeti a számokat! Kár, hogy nincs itt apukám, ő ebben nagyot tud alkotni. Végül cipő nélkül távozunk, de a táskánkban lapul pár csomag tea s szuvenírek. Mintha a víz alól bukkantunk volna fel, úgy csapnak arcon újra a lüktető város zajai, illatai, mikor kifúrjuk magunkat a piac bunkereiből. Azért még betérünk egy, a market melletti üzletbe is. Itt már kulturált körülmények, légkondicionálás mellett tudunk vásárolni. Itt is hasonló márkák vannak, mint bent. Armani, Adidas, Burberry, Fendi, Gucci, D&G, Versace és még sorolhatnánk. Gondolhatjátok (ahogy én is tettem szkeptikusan), hogy ezek ilyen átverős áruk, de nem. A legvalószínűbb, hogy itt készülnek a gyárban valahol, de a minőségellenőrzésen elbuktak, és nem kerülhetnek a nyugati polcokra. Közelebbről megvizsgálva látszik, hogy a gomb felvarrása nem tökéletes, mert nem tiszta, a másikon a gomblyuk elvarrása nem egyenletes. De ezen kívül a címke eredeti, a logó nem hamisított, az anyaghasználat kiváló minőségű. Én egy Armani pólóval és egy Hugo Boss inggel, Jani pedig Burberry inggel meg egy galléros pólóval lett gazdagabb (vagy ha a pénztárcánk szemszögéből nézzük, akkor szegényebb) persze nagyon jutányos áron. Itt megállunk a vásárlással, mert kimerítő volt ez a nap, és limitált a hely a csomagjainkban is.

A Russian Market sötét bugyraiban

Valakik szépülnek

A hotelbe már Tuk-Tukkal mentünk. Dörzsöltek voltunk, és kialkudtunk egy jó árat. De egy, a hotelhez közeli parkba vitetjük magunkat, mert szeretnénk még egy kicsit vegyülni az emberekkel. Innen már tényleg a szállodába terünk vissza. Frissítő zuhany, majd csobbanás a medencébe egy másfajta felfrissülésért.

A Phnom Penh-ben töltött utolsó esténket egy vacsorával zárjuk. Úgy döntöttünk, hogy a folyóparton levő éttermeknél nézünk ki valamit. Janinak elsőre szimpatikus lesz egy hely a kínálat alapján, beülünk. Én tonikot rendelek. Nézegetjük az étlapot, de nekem nem szimpatikus a hely. Kihozzák az italokat, belekortyolok, nagyon fura íze van. Rákérdezek, hogy ez tonik? Felszolgáló lány bólogat. Fura, mert pohárban van, nem dobozban. Aktiválódik a hatodik érzékem, itt valami nem oké. Körbenézünk, rajtunk kívül senki. Mondom is Janinak, hogy nekem itt valami nem kóser. Egy egyszerű italrendelést nem tudnak felvenni, az étlap zavaros, és egy fia vendég nincs rajtunk kívül - és alapszabály, hogy olyan étteremben nem eszünk, ahol nincs vendég... az mindig gyanús. Jani beleegyezik, hogy kérjük a számlát. Így is teszünk. Több a kelleténél (rákérdezünk), hát persze, hogy gin tonikot számoltak fel... Reklamálok, elismétlem, hogy a felszolgáló lánynak többször mondtam, hogy tonik, a gint nem is említettem, ez nem az én hibám, javítsák a számlát. Fintorogva, de megteszik, és mi tovább is álltunk. Már nagyon éhesek vagyunk, én pedig ennél fogva még morcosabb. A következő hely felé vesszük az irányt. Útközben állandóan leszólít valaki, hogy kell-e Tuk-Tuk, motor vagy esetleg marihuána. Mindenre nemet mondunk, többször is, de van aki még ezek után is szó szerint fut utánunk. Eszelősen rámenősek...nem tetszik, már nagyon fel vagyok b*szva! Végre találunk egy szimpatikus helyet. Az étlap ígéretes, az árak nem lehúzósak. Beülünk, rendelünk, de az előétel vagy 15 perc várakozás után érkezik csak, miután előzékenyen szóltunk. Megérkezik a főétel. Huh...nagyon kívánom már az ételt, mert a reggeli óta nem ettünk, ugyanis a melegben semmi étvágyunk nem volt. Ilyenkor városnéző és minimális fogyasztási üzemmódba kapcsol a testem. Se pisi-se kaki inger, a vizet is úgy kell magamba erőltetni, mert tudom, hogy inni kell. Röviden: ki vagyok éhezve. Már kapom is befele az első falat khmer fűszerezésű csirkehúst...ízlelgetem, kóstolgatom, és már fordul is ki a számból. Pont olyan íze van, mint amilyen szag volt reggel az utcán. Okádék! Megszagoltatom Janival, hátha én vagyok a hülye és csak beképzelem, de megerősít, hogy ez a hús büdös. Nem akarok panaszkodni, már ahhoz is fáradt vagyok. Inkább eszem a köretet, ami rizs, ananász és némi zöldség. Meg egy tojás. Beleharapok, de aztán belém villan a felismerés, hogy ha a romlott húst felszolgálják, akkor inkább nem kockáztatok a tojással sem, nem akarok szalmonellát kapni Kambodzsában. Azzal még Magyarországon is gáz kórházban feküdni, itt bele is halnék, inkább kihagyom. Képzelhetitek a lelki állapotomat. Jani kínálna az ő ételéből ami finom, de én már felfújtam a pofám. Már mennék haza, elegem van ebből az egész étkezés mizériából, kicsit össze is veszünk. Tudom, hogy Jani jót akar, ezt el is mondom neki (amennyire asszertív tudok lenni), de akkor is dúlok-fúlok...ez van. Jani érzi, hogy itt most nincs mit tenni. Belapátolja a tésztát, fizetünk és indulunk. Azért még rápróbálunk egy Lonely Planet által ajánlott fagyizóra, ahol mézes-gyömbéres kézműves fagyit nyalunk. Hmmm...finom, ez enyhíti a hisztimet, de aligha menti meg az estét.

View this post on Instagram

Egy kis ízelítő az írás előtt. Túl sűrű napokon vagyunk túl. Türelem blogposztot terem 😊😘 A full tourist day in the Capital of Cambodia. Russian market, sightseeing, late dinner, swimming. The whole package. #asiamadness #holiday #cambodia

A post shared by Laszlo Kovacs (@laszlo_kovacs86) on Nov 9, 2019 at 7:40pm PST

A szállodában pakolás vár ránk, mert reggel indulunk tovább. 6-kor kelés, a konyha nyitására ott kell lenni, mert 7-re rendeltünk Tuk-Tukot a szállodától. Újabb buszút vár ránk, de az úticél ezúttal Ho Chi Min város Vietnámban. Határátkelés, adminisztráció, úttalan utak... ez mind ránk vár. Ez lesz az a nap - bár ekkor még nem tudtuk - amikor semmi, de az ég egy világon semmi nem jön össze! De erről csak legközelebb, a következő bejegyzésben!

**puccos=szabolcsi kifejezés arra, hogy meztelen