Chill & Relax
Ahogy írtam korábban, a mai nap a pihenés, kikapcsolódás napja lesz. A kultúra-étvágyat lecsavarjuk és helyette a testi pihenésre helyezzük a hangsúlyt. Az ütemtervben sok alvás, semmittevés a medence partján és egy kis esti városnézés szerepel. Egy ilyen teendőlistát bármelyik napra el tudnék fogadni...akár otthon is 😇
Kismacska módjára, lassú és hosszú nyújtózkodásokkal keltem az ágyból valamikor fél 11 magasságában. Kint már javában tombolt a hőség, robogtak a robogók, dudáltak az autósok, suhantak a tuk-tokok, fülledt pára telepedett az utcákra, míg idebent halkan duruzsolt a légkondicionáló, kellemessé téve nemcsak az alvásunkat, de az ébredést is. Ha nem lenne légkondi, akkor pillanatok alatt a saját lucskunkban dagonyáznánk, és idilli vakáció helyett csak egy mocsári láp érzése lenne rajtunk.
Egy frissítő zuhannyal indítottam a napot, míg Jani továbbra is halkan szuszogva húzta a lóbőrt. Ha valaki, akkor ő simán túltesz rajtam lustálkodásban. A szálloda designban elég érdekes koncepciót követ. Az egy légterű térben van a mosdókagyló valamint egy kis térelválasztóval lekerítve egy betonból öntött, csiszolt fürdőkád. A zuhanyzó egy helyiségben van a WC-vel, minden csiszolt látszóbeton. Trendi esőztető zuhannyal, a lefolyó körül kis elvezető árok a víznek. Képeken zseniálisan mutat, de nem túl praktikus, főleg, ha valaki zuhanyzás után akar elmenni WC-re, akkor a vizes kövön kell átgázolnia. Ezt nem igazán gondolták át a tervezők. Itt inkább egy jó kőműves gondolkozott, mintsem egy belsőépítész. Ezek a gondoltak járnak a fejemben, miközben frissítően masszírozza a fejemet a zuhany.
Keltem Janit, ideje valamit “reggelizni”...de tudjuk, hogy ebből inkább már csak brunch lesz! Mindketten elkészülünk, hogy átruccanjunk a szemközti kávézóba. Tonhalas szendviccsel, kiwi-és mangó smoothieval indítjuk a napot és magunkban reménykedünk, hogy ezek után a pihenéssel töltött napot nem a WC-n görnyedve töltjük a tejes finomságok után. (Spoiler alert: szerencsére nem!)
A délután egy jelentős hányadát azzal töltöttük, hogy pótoltuk az elmaradt hírek olvasását, behoztuk a lemaradásunkat. A medence partján, illetve a vízben lubickolva tervezgettük az eljövendő napokat, mi van még hátra, mit kell még szervezni, intézni.
Miután lebukott a nap, már kevésbé volt fojtogató a hőség. Még mindig 30 fok felett volt a hőmérséklet, de sokkal elviselhetőbb, mint napközben. Vacsora előtt befejeztem az újabb bejegyzést a blogra, kiválogattam a képeket, elkészült a videó is. Ilyenkor általában következik egy proof-reading, azaz Jani átolvassa az írást, ha kell javít rajta elírásokat, egyéb hiányosságokat, amiket én nem veszek észre írás közben. Ezután feltöltöm a cikket, beillesztem a képeket és én is újra átolvasom az egészet, javítva az olyan nüanszokat, amiken Jani átsiklott. Még így is maradhatnak benne hibák, de ezekkel már együtt tudok élni. Az írások teljesen spontán születnek, nincs előre szerkesztett tartalom, ráerőltetett dolgok, de mindig átbeszéljük előtte, hogy mi az ami mehet és mi az ami kihagyható a napból. Jani noszogatásának köszönhető, hogy mindig idejében elkészül a poszt, ami egyébként terjedelemtől függően, az írástól kezdve a képválogatáson át, proof-readingen keresztül a végső feltöltésig alsó hangon 2 órát vesz igénybe. És ekkor nincs videós tartalom. Na, ez egy jó kis kitérő volt, de kell egy kis bepillantást a kulisszák mögé.
Miután elkészültünk, kicsinosítottuk magunkat, ami jelen esetben tisztálkodást jelent, valamint befújjuk magunkat brutál erős szúnyogriasztóval. Ezt még az érkezés estéjén vettük. Ajánlott helyben venni az ilyet, mert ez hat a legjobban a helyi szúnyogokra. Mikor bementünk a boltba, a cuki kis eladónő végigmutogatta nekünk az opciókat a természetes, azaz organikus összetevőstől a 95 “faktorosig”.
Nem kell ide organikus! Ide nekem a chemikáliásat...nehogy rámmásszanak a szúnyogok!
mondtam Janinak, aki egyetértően bólogatott.
Szóval minden este és reggel ez a rutin, amikor elindulunk valahova. Fújjuk magunkat rendesen a nagyon erős szúnyogriasztóval, reménykedve, hogy hatni is fog és távol tartja az élősködő szúnyogokat.
Ma este a Pub Street a cél. Ez a helyi bulinegyed villódzó fényekkel, éttermek garmadájával, tolakodó árusokkal, behívó emberekkel, és mindennel, ami egy ilyen helyhez “illik”. Kínáltak nekünk tuk-tukot, robogót, nőket (lady for a night) és marihuánát is...szóval itt biztos minden van, amit kíván az ember. Mi inkább kerestünk magunknak valami helyi ételeket árusító éttermet.
Miért kiemelésre méltó, hogy helyi? Mert rengeteg helyen inkább csak pizzákat, burgereket árulnak, azt meg otthon is tudok enni. Na de mégse megyünk bele a másik végletbe, ahol kenguru, krokodil vagy strucc húst ajánlanak, esetleg a sült skorpiót vagy kígyót. Képen jól mutat, de számba nem venném be.
A vacsora végeztével még egy kis rolled icecream vagy más néven Thai fagylalt is belefér a gyomor külön desszertekre kinevezett rekeszébe! Ez az a fagylalt, amihez a hozzávalókat egy kis pohárban összekeverik, ráöntik egy mínusz sok fokos 🤷🏻♂️ hűtőlapra, és kis fémspatulával fagylalttá dolgozzák össze. Miután kész, lesimítják és felgöngyölik kis rudakba a spatula segítségével. Erre mehet mindenféle feltét. Ma este licsi ízesítésűt választottam, tegnap a sárkánygyümölcsös mellett döntöttem. Mindegyik isteni volt!
Hazafele andalogva kipróbáltuk a halpedikűrt. Pár dollárért cserébe akármeddig zabáltathattuk a halacskákkal az elhalt hámsejteket a lábunkról. Én voltam a bátor, aki kettőnk közül elsőként betette a lábat a halak közé, mert Jani annyira izgatott volt, hogy a tulajnak szó szerint bele kellett erőszakolnia a lábát. Megfogta a lábszárát és két kézzel jól belenyomta a pracliját a vízbe. Elsőre nagyon fura érzés, ahogy a halak a pöttöm szájukkal “rágcsálták” a bőrt. Az, hogy csiklandós, nem elég kifejező, de ez áll a legközelebb hozzá. Mintha icuripucuri fogkefékkel sikálná valaki a lábfejem minden egyes kis zugát. És ez az érzés csak pár perc alatt múlt el, addig egész végig késztetést éreztem, hogy folyamatosan kirántsam a lábam a vízből. Jó kis turistalátványosság lettünk, ahogy az éjszakában halakkal pedikűröztetünk, jöttek is páran, hogy fotót készítsenek rólunk, meg arról érdeklődtek, hogy milyen érzés, de nem merték kipróbálni. Miközben ott ücsörögtünk, észrevettem, hogy a tulaj gyerekei meg az egyik nem használt akváriumban vannak, és onnan szaladgálnak ki-be, kvázi járókaként (vagy ahogy Jani ismeri: hempergő) funkcionált. Nem egészen EU komfort 😂 Kb. fél óra után úgy éreztük, hogy elég volt a pedikűr, szóltunk, hogy végeztünk, erre a tulaj kislánya jött oda egy kis törölközővel - aki volt vagy 4 éves - és amikor vettem volna el a kendőt, elrántotta, jelezvén, hogy ez az ő dolga, ne vegyem el a komolyan vett feladatát. Nagyon kis cuki volt, de közben iszonyat kellemetlenül éreztem magam, mert olyan volt, mintha egy gyerek rabszolga szolgálna ki. Enyhítve a bűntudatomon, a kislány kapott borravalót, amit nem is kellett leadnia az anyukájának. Boldogan hajolt meg a kislány, úgy ahogy mindenki Ázsiában, amikor megköszön valamit: mellkas előtt összetett kézfejjel, mélyen meghajolva. Nagyon udvariasak és kedvesek az itteniek is, lelkesen ajánlgatják a szolgáltatásaikat, de ha nemet mondunk, akkor tudomásul veszik és mennek is tovább, nem rángatják úgy az embert, mint Indiában, és kapaszkodnak rá, mintha az életük múlna rajta.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése