Angkor whaaaat?
A mai nap nagyon korán kezdődött számunkra! Annyira korán, hogy Magyarországon még véget se ért az ottani nap. Hajnali 4-re állítottam az ébresztőt, Jani volt a felelős a tartalék ébresztőért, 4:05-re.
Egyikünk se egy early bird, azaz korán kelő típus, szóval kellett (volna) egy kis önfegyelem, hogy időben lefeküdjünk, ami még ment is volna, ha nem lettünk volna felspanolva az izgalomtól. Hajnali fél 2-kor még ránéztem az órára, és már attól nem tudtam aludni, hogy miért nem tudok aludni...a szokásos. Aztán valahogy csak sikerült, mert egy mély álomból ébredve riadtam fel a tudatosan hangosan csörömpölő hangra beállított ébresztőre. Tudtam, hogy most nincs lehetőség benyomni a szundi gombot és a másik oldalamra fordulva “csak még egy kicsikét” csípni*. Mivel nem volt idő lacafacázni, már pattantam is ki az ágyból, be a zuhany alá, hogy életet leheljek magamba. Felhúztam az előre kikészített hacukám, és megkezdtem a szemrevételezést, hogy minden készen áll, és noszogattam Janit, hogy tessék kikelni az ágyból, mert 15 perc múlva indulunk. Ő is pikkpakk elkészült, és már kattant is a zár mögöttünk, hogy találkozzunk a sofőrünkkel a recepción.
4:30-kor pontban indultunk. A levegő kellemes, friss és üde volt, ami igazi felfrissülés volt a tegnapi párás, fullasztó meleg után. Az a fajta meleg, ami arcon csap minden egyes alkalommal, mikor kilépsz egy hűsebb helyiségből. Felpattantunk a Tuk-tukra, ami a mai napi harci szekerünk lesz. Először a “jegyirodába” mentünk, ami egy nagy terminálszerű épület valahol a semmi közepén. Vagyis nem tudom, hogy a semmi volt-e, mert olyan sötét volt mindenhol a közvilágítás hiánya miatt, hogy csak a nagyobb épületeket láttuk. Itt pár perc alatt megvettük a fejenként 36 dolláros napi belépőt, ami névre szólt, de gondolom nem akartak bajlódni, hogy mindenféle nemzetiségű emberek nevét gépeljék, inkább mindenkiről képet készítenek és az kerül a belépőkre. Nem tudom, hogy a korai kelés vagy az előnytelen kamera, ami valamiért tökéletes magasságban volt, hogy tokás képet készítsen a delikvensről. Mindenesetre jó kis kalácsképű portré készült rólunk!
Miközben ezt a nagyszerű élményt élveztük, ami egyébként Jani első napfelkeltéje is volt, nem tudtuk megállni, hogy ne kacagjunk a sok wannabe vagy tényleges influenceren, akik szelfibottal, GoPro kamerával vagy éppen dedikált fotóssal próbáltak minél “egyedibb” képeket készíteni. Egy pár különösen a “kedvencünk” lett, akik zsörtölődve, egymással mit sem törődve slattyogtak ide-oda, hogy találjanak egy fia helyet, ahonnan fotózkodhatnak, és amikor felvillant a kamera (természetesen az elmaradhatatlan instagram pózban) már csücsörítettek is egymásnak, vadul mosolyogtak a kamerába, tejbetök vigyorral mutogattak a mögöttük lévő templomra.
De mi is az az instagram póz? Ezt még talán tavaly vagy tavalyelőtt figyeltem ki Budapesten, mikor egyik délután a Duna parton ücsörögtem a Lánchídnál. Akkor 3 spanyol lány fotózta egymást, akik közül az egyik tuti valami ismertebb Instagrammer lehetett, mert több intrót és szegmenst is felvett a barátnőivel, amik nem egyszerű videók voltak csak. Ő volt az, aki bemutatta a barátnőinek is, hogy mi a tökéletes Insta póz! Figyelem, tessék tanulni: féloldalt állunk a kamerának, ha a kamerába nézünk, igéző a tekintet vagy mosolygós. De megengedett a távolba nézés is (mert ugye akkor nagyon “mélyek” vagyunk). Viszont ahhoz, hogy minimálisra csökkentsük a “tokafaktort” felemelt állal, előrenyújtott nyakkal (mert ettől szép kecses) kell a távolba révedni. Az egyik láb előbbre van, mint a másik. Az elöl lévő láb (mert ugyebár csak a disznónak van első lába) spiccben, miközben a fenék kitol, hogy a Kim Kardashian-féle idomokat lehessen mímelni. Kar meredhet hátra, vagy “szexin” pihenhet a csípőn, ha kell takarva a csüngő hasat!
Kb. ez az a póz, amire azt hittem akkor, hogy valami vicc, de később egyre több és több helyen láttam így pózolni influencereket, így gondolom ez lehet a bevált, “signature” póz. Annyira ellenállhatatlan, hogy nekem is muszáj volt egy ilyen képet készítenem!
Miután a nap felkelt, aranyra festette a templomot és a környéket! Minden pénzt, fáradtságot, korán kelést megért, hogy itt lehessünk és láthassuk ezt a még ma is vallási központként működő templomegyüttest. Természetesen nemcsak szatíra jelleggel készítettünk képeket, hanem szerettünk volna emlékezni is erre a felejthetetlen pillanatra, amit együtt élhettünk át.
A közös képeinket egy Johnny nevű srác készítette, aki egyfajta rikkancsként dolgozik itt. Egy kis büfét népszerűsít azzal, hogy jár s kel a turisták között, és főleg azzal a poénnal hívja fel magára a figyelmet, hogy különböző hanghatásokat kíséretében kiabálja, hogy “Angkor whaaaaaat?” Vagy éppen a “Breeeeeeeeeeeakfast”. Sajnos ezt írásos formában nehéz előadni, de Jani remek érzékkel utánozza, viszünk haza belőle ízelítőt. 😂 A figyelemfelkeltés mellett Johnnynak (a 3-as számú büféből...ez fontos infó részéről) nagy tehetsége van a fotózáshoz is.
Rengeteg templomot jártunk végig a nap folyamán. Ez első helyen ugyebár Angkor Wat állt, ahol azért alsó hangon 5 órát simán eltöltöttünk. Innen mentünk tovább a sofőrrel a következő helyre a Bayon templomhoz, ami 54 szempárral vigyázza Kambodzsa békéjét (akkor épült ugyanis mikor az országot 54 területre osztották). Ezután a Ta Prohm következett, ahol az első Tomb Raidert is forgatták. Meglátogattuk Angkor Thomot is, valamint egy kisebb túrát is tettünk a Preah Khannál és megmásztuk a Baksei Chmkrong környékét, az egyik piramistemplomnál, ami már a X. század elején is itt állt.
Annyi mindent láttunk és fényképeztünk, hogy inkább álljon itt egy kis összefoglaló videó róla újfent!
Az egyik legemlékezetesebb sztori az volt, mikor találkoztunk a főtemplomban a szerzetesekkel, akiktől egy kisebb adományért cserébe áldást is lehetett kérni. Hát persze, hogy kertünk, ha már itt vagyunk. Ránk fér az az áldás, mert még sok kaland vár ránk! Kaptunk karkötőt ima mellett felkötve, valamint lótuszvirágos vízzel meg is lettünk áldva és locsolva 😇 kifejezetten jólesett ez a kis frissítés a rekkenő hőségben.
Miután majdnem 10 órát! bolyongtunk a templomok között, elindultunk haza. A meleg, a sok séta, a sok ismeret, amire szert tettünk a felfedezések közben, valamint a zötykölődés a Tuk-tukon teljesen kimerített, és egy kicsit be is aludtam a hazafele tartó úton. Még szerencse, hogy nem estem ki az éles kanyarokban, mint egy zsák krumpli.
Lefőve, izzadtan, büdösen és kimerülten tértünk vissza a szállodába. Egy gyors zuhany után kénytelenek voltunk kipihenni egy kis sziesztával a korai kelést és a 2-3 óra közötti alvást. A délutáni csendes pihenő után elindultunk felfedezni a város többi részét, megnézni, mit ad ez a város az egyszeri turistának. Ebből egy jó kis kis vacsora kerekedett. A legviccesebb az estében az volt, amikor már hazafelé indulva beugrottunk az egyik kis boltba vízért. A sorok között vizslatva az árut, egyszer csak valaki rám köszön magyarul! Odafordulok és egy kedves ismerősöm, volt Vodafone-os munkatársam, Andi mosolyog rám vissza! Mekkora ennek az esélye? Kicsit elcsevegtünk, hogy ki merre járt, hova indul még, mik a tervek...stb. Nagyon jó volt ismerős arcokat látni. Természetesen nem állhattam meg, hogy ne készítsek egy közös fotót erről az örömteli pillanatról 😍
Holnap a semmittevés napja lesz. Fürdőzés, napozás, chill & relax! Mert két utazás között ez is jár. Aztán indulunk is tovább a következő állomásra. Hamarosan újra jelentkezem!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése