Péntek - AZ utazás
Hi!
Sajnálom, hogy nagyon el vagyok maradva, de annyira pörögnek az események, hogy nagyon nehéz lépést tartani plusz néha az internethiány az oka. Hiába is férek hozzá, nincs mindig annyi lehetőségem, hogy posztoljak. Most ezt igyekszem pótolni ;-)
Mielőtt elmesélném a TCSnek dedikált utamat, had említsem meg, hogy a tegnapi napból kimaradt az egyik élmény. Méghozzá az Empire State Building. Ugye, ugye? hogyan is hagyhatnám el New Yorkot, anélkül, hogy felmentem volna eme csodálatos épület tetejére?
Sajnos oda is már csak este érkeztünk meg, de sebaj, az éjszakai NY gyönyörű lent, akkor meg milyen lehet fentről? Közel olyan biztonsági intézkedések vannak itt, mint a reptereken, de én, mint rutinos repülő már úgy haladok tova a securityn, mint forró kés a vajon, szóval ez könnyen ment. Kifizettük a belépőt (20$) és irány a csúcs. Hogy gyorsan megy-e a lift? Nanááá. kb 10 emelet/3sec sebességgel húzott felfelé. Seperc alatt a 80., majd a 86. szinten találtuk magunkat. Pont olyan, mint amikor repülőn szállsz fel. Pikk-pakk bedugult a fülünk. A kilátás? Csodaszép.......volt kb. 15 percig, mivel jöttek a felhők és szinte nem láttunk semmit :( Aztán elkezdett havazni...Pffff. Ezt be...tuk mi? Neeeem. Sikerült kihozni a legjobbat a dologból mivel jókat pózoltunk a havazó, szelet NY tetején. Még a többi látogatót is sikerült megnevettetni, szóval tuti siker. Íme a képek:
Jah, és még egy lánykérét is láttunk. oooooooh...nagyon romantikus volt! Na, de most aztán már tényleg következzen a nagy utazás! A tovább mögött....
Szóval, lefoglaltuk a kritikán alulian olcsó buszunkat. Tessék megkapaszkodni: chinatown-bus. OMG! 30 dollár New Yorkból Charlotteig, ami kb 1100 km. Hmmm. Olcsó húsnak híg a leve? Bizoooony. De ezt ekkor még nem sejtettük.
Naívan kisétáltunk az "állomásra" ami egy kis terem volt, de nem tudjuk biztosan mi is folyhatott ott, mivel egyben egy fodrász szalon is volt, tele csupa kínaival, persze, mivel a kínai negyedben voltunk. Belépve az "váróba" feltűnt, hogy mi vagyunk az egyetlen fehér emberek és ez még így is maradt az elkövetkező 1,5 órában, mivel a buszunk 10kor indult, de mi már 8 után valamivel ott dekkoltunk. A szervezők alig beszéltek angolul és csak kétes külsejű egyének jöttek sorra a váróba, jórészt feketék vagy spanyolok....Hmmm, de érdekes módon egy kínai se volt az utasok között. Gyanúúús.
Elvileg kellett volna lennie egy 9es busznak, de az azóta se tűnt fel valószínűleg, ezért talán összevonták a mi 22órás buszunkkal. Pozitív jel, hogy a busz pontosan érkezett. Kicsit kaotikus volt a beszállás és a "becsekkolás" de végül mindenki elfoglalta a helyét és már indultunk is. Nem sokkal a start után hallottuk, a hátsó sorban ülők nyitogatják a vészkijáratként funkcionáló ablakokat :O miért? hát azt csak percekkel később tudtuk meg. Fura szag kezdett terjengeni...Kittivel egymásra nézünk: - Csak nem fűűűűűű? Áh biztos neeeeem.....
Na igen! Pár perccel később hallottuk azt a jellegzetes nevetést! Bizony! A fiúk hátul nem gyengén betéptek! 3-4szer egymás után. De füstöt nem érzékeltünk, szóval valami trükkös módszerhez folyamodhattak!
(Itt jegyezném meg, hogy amennyiben kiskorúak olvassák ezen sorokat: A drog ROSSZ, BŰN, NEM SZABAD HASZNÁLNI!!! Értettem?)
A szag annyira intenzív volt, hogy az éjszaka közepén arra ébredtünk, hogy mind a ketten élénk hallucinációktól "szenvedtünk". WOW. És ez mind benne volt az árban :D
A kedves utasokat az sem zavarta, hogy kisgyerekek is voltak a fedélzeten (1,5-3 évesek). Sőt, elég gonoszak is voltak ahhoz, hogy az egyik buszsofőrt bezárják a WCbe. Mivel szegények alig beszéltek angolul, mindenki gúnyt űzött belőlük :( Szegények. Persze most nem merten felszólalni a generációm nevében érthető okokból.
Az éjszaka hátralévő része alvással vagy nem alvással telt, amíg valamikor fél7-7 között reggel megállt a busz a semmi közepén valami parkolóban egy másik busz mellett, feljött egy kis kínai, aki elkiáltotta magát, hogy "Charlotte". Igen, ez az akart lenni, hogy akkor most szépen minden Charlotteba utazó keveredjen át a másik buszra. Hogy a többiek hová utaztak és megérkeztek-e egyáltalán? Nem tudni....
A többiek azt mondták utólag, hogy ez a társaság valami illegális dolog lehet, mivel mindig éjszaka mennek és mindig változik az útvonal, meg hasonló izgalmas dolgok.
Hála az égnek szerencsésen megérkeztünk Charlotteba, vmikor reggel 9:30-10:00 között, ahol Kitti barátai vártak minket. De még közel se voltunk túl mindenen. Még várt ránk egy 2 órás út Ashevillebe. De miért is menne minden egyszerűen? Mikor beültünk a kocsiba, hogy nekiveselkedjünk az újabb útnak, a kocsi az istenért nem akart beindulni. Ekkor kipattantunk és elkezdtük tolni...Majd miután ez nem működött rájöttünk, hogy ez vaaaa-lóóóóóó-baaaaan nem fog működni, mert ahogy mindenhez értő apukám mondja, ezek már elektromos rendszerrel működnek. Itt bizony bikázni kell (itt úgy hívják, hogy jump, azaz megugratják a motort) Kész szerencse, hogy apu felkészített az ilyen esetekre! Innen is köszi ;-)
Miután sikerült elindíttatni a kocsit egy kedves úriemberrel, már neki is vágtunk (igazi amerikai) kávéval a kezünkben, hogy faljuk a mérföldeket, míg meg nem érkeztünk az idilli kis Ashevillebe, ott is a Warren Wilson Collegebe. Hogy mi történt itt? Sok minden. De ez egy másik bejegyzés tárgya, amit feltétlen Bettinek ajánlok! Imádni fogod!
Csók,
Laci
Sajnálom, hogy nagyon el vagyok maradva, de annyira pörögnek az események, hogy nagyon nehéz lépést tartani plusz néha az internethiány az oka. Hiába is férek hozzá, nincs mindig annyi lehetőségem, hogy posztoljak. Most ezt igyekszem pótolni ;-)
Mielőtt elmesélném a TCSnek dedikált utamat, had említsem meg, hogy a tegnapi napból kimaradt az egyik élmény. Méghozzá az Empire State Building. Ugye, ugye? hogyan is hagyhatnám el New Yorkot, anélkül, hogy felmentem volna eme csodálatos épület tetejére?
Sajnos oda is már csak este érkeztünk meg, de sebaj, az éjszakai NY gyönyörű lent, akkor meg milyen lehet fentről? Közel olyan biztonsági intézkedések vannak itt, mint a reptereken, de én, mint rutinos repülő már úgy haladok tova a securityn, mint forró kés a vajon, szóval ez könnyen ment. Kifizettük a belépőt (20$) és irány a csúcs. Hogy gyorsan megy-e a lift? Nanááá. kb 10 emelet/3sec sebességgel húzott felfelé. Seperc alatt a 80., majd a 86. szinten találtuk magunkat. Pont olyan, mint amikor repülőn szállsz fel. Pikk-pakk bedugult a fülünk. A kilátás? Csodaszép.......volt kb. 15 percig, mivel jöttek a felhők és szinte nem láttunk semmit :( Aztán elkezdett havazni...Pffff. Ezt be...tuk mi? Neeeem. Sikerült kihozni a legjobbat a dologból mivel jókat pózoltunk a havazó, szelet NY tetején. Még a többi látogatót is sikerült megnevettetni, szóval tuti siker. Íme a képek:
Szóval, lefoglaltuk a kritikán alulian olcsó buszunkat. Tessék megkapaszkodni: chinatown-bus. OMG! 30 dollár New Yorkból Charlotteig, ami kb 1100 km. Hmmm. Olcsó húsnak híg a leve? Bizoooony. De ezt ekkor még nem sejtettük.
Naívan kisétáltunk az "állomásra" ami egy kis terem volt, de nem tudjuk biztosan mi is folyhatott ott, mivel egyben egy fodrász szalon is volt, tele csupa kínaival, persze, mivel a kínai negyedben voltunk. Belépve az "váróba" feltűnt, hogy mi vagyunk az egyetlen fehér emberek és ez még így is maradt az elkövetkező 1,5 órában, mivel a buszunk 10kor indult, de mi már 8 után valamivel ott dekkoltunk. A szervezők alig beszéltek angolul és csak kétes külsejű egyének jöttek sorra a váróba, jórészt feketék vagy spanyolok....Hmmm, de érdekes módon egy kínai se volt az utasok között. Gyanúúús.
Elvileg kellett volna lennie egy 9es busznak, de az azóta se tűnt fel valószínűleg, ezért talán összevonták a mi 22órás buszunkkal. Pozitív jel, hogy a busz pontosan érkezett. Kicsit kaotikus volt a beszállás és a "becsekkolás" de végül mindenki elfoglalta a helyét és már indultunk is. Nem sokkal a start után hallottuk, a hátsó sorban ülők nyitogatják a vészkijáratként funkcionáló ablakokat :O miért? hát azt csak percekkel később tudtuk meg. Fura szag kezdett terjengeni...Kittivel egymásra nézünk: - Csak nem fűűűűűű? Áh biztos neeeeem.....
Na igen! Pár perccel később hallottuk azt a jellegzetes nevetést! Bizony! A fiúk hátul nem gyengén betéptek! 3-4szer egymás után. De füstöt nem érzékeltünk, szóval valami trükkös módszerhez folyamodhattak!
(Itt jegyezném meg, hogy amennyiben kiskorúak olvassák ezen sorokat: A drog ROSSZ, BŰN, NEM SZABAD HASZNÁLNI!!! Értettem?)
A szag annyira intenzív volt, hogy az éjszaka közepén arra ébredtünk, hogy mind a ketten élénk hallucinációktól "szenvedtünk". WOW. És ez mind benne volt az árban :D
A kedves utasokat az sem zavarta, hogy kisgyerekek is voltak a fedélzeten (1,5-3 évesek). Sőt, elég gonoszak is voltak ahhoz, hogy az egyik buszsofőrt bezárják a WCbe. Mivel szegények alig beszéltek angolul, mindenki gúnyt űzött belőlük :( Szegények. Persze most nem merten felszólalni a generációm nevében érthető okokból.
Az éjszaka hátralévő része alvással vagy nem alvással telt, amíg valamikor fél7-7 között reggel megállt a busz a semmi közepén valami parkolóban egy másik busz mellett, feljött egy kis kínai, aki elkiáltotta magát, hogy "Charlotte". Igen, ez az akart lenni, hogy akkor most szépen minden Charlotteba utazó keveredjen át a másik buszra. Hogy a többiek hová utaztak és megérkeztek-e egyáltalán? Nem tudni....
A többiek azt mondták utólag, hogy ez a társaság valami illegális dolog lehet, mivel mindig éjszaka mennek és mindig változik az útvonal, meg hasonló izgalmas dolgok.
Hála az égnek szerencsésen megérkeztünk Charlotteba, vmikor reggel 9:30-10:00 között, ahol Kitti barátai vártak minket. De még közel se voltunk túl mindenen. Még várt ránk egy 2 órás út Ashevillebe. De miért is menne minden egyszerűen? Mikor beültünk a kocsiba, hogy nekiveselkedjünk az újabb útnak, a kocsi az istenért nem akart beindulni. Ekkor kipattantunk és elkezdtük tolni...Majd miután ez nem működött rájöttünk, hogy ez vaaaa-lóóóóóó-baaaaan nem fog működni, mert ahogy mindenhez értő apukám mondja, ezek már elektromos rendszerrel működnek. Itt bizony bikázni kell (itt úgy hívják, hogy jump, azaz megugratják a motort) Kész szerencse, hogy apu felkészített az ilyen esetekre! Innen is köszi ;-)
Miután sikerült elindíttatni a kocsit egy kedves úriemberrel, már neki is vágtunk (igazi amerikai) kávéval a kezünkben, hogy faljuk a mérföldeket, míg meg nem érkeztünk az idilli kis Ashevillebe, ott is a Warren Wilson Collegebe. Hogy mi történt itt? Sok minden. De ez egy másik bejegyzés tárgya, amit feltétlen Bettinek ajánlok! Imádni fogod!
Csók,
Laci
Gyerekek! Ne vegyetek drogot, legyetek rocksztárok és megkapjátok ingyen! :D
VálaszTörlésPontosan Ágikám! Ez így működik ;-)
VálaszTörlésNagyon jók a képek, és a buszos story eszméletlen!!!
VálaszTörlés