A kezdetek

Asia madness - A kezdetek

Elindultunk kis hazánkból, onnan is a XIII. kerület egy kis zugából.  Ahogy mondani szokták, utilaput (sic!) kötöttünk a talpunkra október utolsó napján. Ez a kis ázsiai utazás nem is csak magáról a felfedezésről és az új dolgok megismeréséről szól, hanem egy ki belső utazás is számomra, ugyanis már 2014 óta készülök ide.

Első bejegyzésként álljon itt a program, hogy ha kell, akkor elszámoltathatóak legyünk, és egy kis ízelítőnek, hogy mi minden vár is ránk és az olvasókra!

Mikor ezt a bekezdést írom, akkor már Bankokban ülünk a szállodai szobában és éppen nagy nehezen próbáljuk kiheverni a 18 órás út fáradalmait.
Bár már napok óta csak ez az utazás járt a fejemben, valahogy mégse tudatosult úgy igazán, hogy “mi most tényleg Ázsiába repülünk”. Szinte hihetetlen, hogy amit eddig csak a laptop vagy iPadek felett tervezgettünk és álmodoztunk, az tényleg eljött. Én úgy igazán csak az utazás reggelén éreztem meg, hogy “jah, ez már az...nincs több várakozás, nincs több készülődés, időhúzás, ehhez én ma már fáradt vagyok” Jóleső(?) izgalommal keltem korán reggel, természetesen valami “jaj lekésem a gépet/otthon hagytam valamit” álom után.
Mivel előző este már okosan és tudatosan bepakoltunk (a reptéri mérleg szerint mindössze 7,6 kg) így a mai nap már csak a készülődésről és a takarításról szólt, hogy mire november 16-án megérkezünk, akkor egy tiszta, illatos, takaros otthon fogadjon, ahol nem repdesnek a bogarak és muslicák a szemetes körül, a hűtőből nem mászik ki a “Gabi féle sonka” és ilyen apróságok 😀

Reptér

A reptér mindig is egy érdekes hely lesz számomra. Egy jó kis olvasztótégely, ahol sok ember összegyűlik, vagy rosszabb esetben összehordja a szemetet! Már Budapesten találkoztunk baszottrókáékkal ahol “anya” arról papolt fennhangon a férje távollétében a “családi barátoknak”, hogy “apjuk” csak délután egykor kezdete el összehányni a dolgait.

- Dehát nem hoztatok szinte semmit! 

- Hát ő azt a semmit is későn kezdte el összapakolni! 

- mondta baszottróka majd mikor “apjuk” visszatért a kávájával 5!!! cukorral, akkor meg azért is kapott egy kis lebaszást, mert az átalakítót otthon hagyta.

- Persze, mert nem szóltál!

 - mondta apjuk miközben csőrös csókért kuncsorgott!

Hát abban a nézésben nem volt sok köszönet “anyjuktól”. Pont egy ilyen indítással lesz lendületes és üdítő a Maldív-szigeteki nyaralás (mert oda indultak), természetesen a mi gépünkkel 🙂 De szerencsére már csak Dohában futottunk velük össze újra. A hangulat ott sem volt emelkedett! 

Az utazásunk igazán kellemesen sikerült. A Qatar megérdemeltem lett újfent a legjobb szolgáltató. Kedves kiszolgálás, finom kaja (repülőgépen felszolgált kategóriában) és jókedv. Persze ez a gin toniknak és a Bloody Marynek is betudható.

 

Doháig filmezéssel telt az idő, meg azzal, hogy kielemeztük a csihés szomszédnőt a mellettünk lévő sorban, aki valami rejtélyes oknál fogva random időközönként magára öltött egy kötött csősálat amit felhúzott a szeméig, sapkát, és meg két extra selyemsálat is, mindezt azért, hogy 10 perc múlva, ezeket vergődve levegye, miközben zajosan csörgette a csohos táskáját, amit persze ő nem akart a poggyásztartóba feltenni, akkor se, mikor a légiutas kísérő már majdnem kirángatta a kezéből! Egy igazi kabaré volt!

Na a dohai reptér volt az igazi bábeli zűrzavar ahol igazán keveredett nyugat kelettel vagy kelet nyugattal...kinek hogyan tetszik. Bár maga a reptér próbál impozáns lenni, a luxus érzést nem tudja hozni, ha a huszonhatodik üzlet is parfümöt árul, ahol “épp” akció van, mert kettőt kapsz egy áráért, de a teszter “pont” kifogyott és amikor megkérdezem, hogy frissítő arcpermet van-e, akkor csak tanácstalanul széttárják a karukat. 🤷‍♀️ A kiállított iMac gépeken meg osX 10.9 fut (amikor már a 10.15 az aktuális).

Itt aztán tényleg jelen volt mindenki az apukán élősködő újgazdag indiai nő, akinek csak a flat white kell mandulatejjel (ha nincs, akkor balhét csap), de a gyerekét simán otthagyja a babakocsiban, amin lógnak a márkás szatyrok, és nem zavarja, hogy a babakocsi szó szerint felborul gyerekestől....a nyugati, szabados kultúrát megvető muszlim férfin át, akinek egyszerre ül a szemében undor és kéj miközben pillantását ráveti a váróban egymást romantikusan cirógató francia párra...vagy a rózsaszín csíkokkal tarkított, az égig tupírozott hajú 50+os nővel, akinek annyi hajlakk van a hajában, hogy már ránézni is tűzveszélyes. Bónusz....hát persze, hogy utóbbi magyar volt! 😃

Dohából 3 óra várakozás után indultunk tovább Bankokba. A 6 órás úton kettőt sikerült is aludni, de itt már éreztük a fizikai fáradtság jeleit és formáit, akármennyit is nyújtottunk, sétálgattunk, forgolódtunk jobbra-balra. Egy igazi megváltás volt a leszállás. Itt az migrációs adatszolgáltatás és ujjlenyomat-vétele után egy kis (szokásos) adrenalin fröccs jött, hogy vajon a csomagjain is megérkeztek-e! Bár pont az ilyen esetekre van mindig pakolva legalább egy napnyi emergency ruha a kézitáskába kötelező jelleggel! Hál' Istennek ezt most nem kellett bevetni, mert minden a legnagyobb rendben volt.

Az igazi izgalom csak ezután jött! Az érkezési oldalon elvileg várnia kellett volna minket valakinek. Tudjátok, a reptéren szoktak lenni azokat a táblákat tartó, lengető sofőrök, akiktől általában kiver a víz. Most kivételesen mi voltunk azok a lusta disznók akik ilyet rendeltek maguknak, még Pesten. Tudtam, hogy 18 óra utazás után, fáradtan, elgémberedve, ki tudja milyen agyi és lelkiállapotban én még közlekedési opciókat nézzek a világ másik felén. Így esett a választásunk egy sofőrre, aki reptértől hotelig visz minket. Na igen! De a szolgáltatás ÁSZFje szerint csak 45 percig várnak, nekünk pedig egy óra volt a terminálból kijutni, adminisztrációstul, csomagfelvételestül. És ez nem egy BUD AirPort jellegű picsányi kis fogadórész volt, ugyanis volt vagy 4 kijárat az érkezési oldalról. Mi becsülettel végigjártuk mindet, de egy MR. Kovacs táblával se találkoztunk. Parafaktor beröffentve! “Most akkor mi lesz? Hogy jutunk el a szállodába? Hol vannak a taxik? Jaj, csak ne legyenek lehúzósak! Vagy legyen vonat? De az hol tesz le? Milyen messze van? Ezek mind a fejemben cikáztak! Azért egy utolsó próbaként gondoltam felhívom a szolgáltatót, aki azért volt olyan jófej, hogy küldött egy (automata) SMSt, hogy várni fognak a reptéren (de hol, ugybár?). Nemzetközi szám ide, csilliós percdíj oda akkor telefonáljunk!

A vonal természetesen borzalmas, ennyi erővel egy zsinóros konzervdobozba is tarthatnám a fülem, ne is álmodjunk VoLTE vagy HD hangról...és persze “kötelező” a bejátszott liftes zene, hogy “örülünk hívásának...1-és gomb....2-es gomb...” mindezt nem mellékesen 700+ HUF/percért. A 0-ás gomb (persze, hogy az utolsó opció) az operátor....már kapcsolnak is. Nagy nehezen kiderítem, hogy a 3-as kijáratnál várnak...szaladtunk is oda és szerencsére meglett az emberünk, aki átadott minket egy másik nőnek, aki átadott minket a sofőrnek. Innentől fogva már nyugodtan kortyolgattuk a behűtött vizet a légkondicionált kocsiban, a fedélzeti WiFi segítséggel pedig írhattunk az otthoniaknak, hogy minden rendben! És ilyen kalandok után ez szívből szólt!

 

A szállodai bejelentkezés után egy kis sziesztával ütöttük el az időt, hogy utána felfedezzük a környéket, meg egy kis vacsora után nézzünk. 

 

A finom étel és esti séta után jöhet a megérdemelt pihenés! Hamarosan innen folytatjuk.

Program

Na de mi is vár ránk a következő 16 napban! Pár nap Bankok után irány Kambodzsa, majd irány Vietnám, amit délről észak felé veszünk be Saigontól Hanoig, hogy utána visszarepüljünk Bankokba és onnan haza! Lesz itt repülés, buszozás, vonatozás és még ki tudja milyen kalandra mondunk igent (az ésszerűség határain belül)!